HTML

Patreides blogja

Miről szól? Szerintem mindenféléről, ami eszembe jut... de főleg zenéről.

Friss topikok

Linkblog

Két bejegyzés Katie Melua blogjából

2011.01.09. 03:50 Patreides


Ez az utolsó hét nap valóban megtörtént?

(2008. augusztus 15.)

Ülök egy hotelszobában, Németországban, a nyári turném közepén, és a BBC World News közli velem, hogy a szülőföldem darabokra van szakítva.
Ezen a héten egész idő alatt képtelen voltam nem figyelni a híreket. Sohasem láttam ehhez hasonlót ez előtt, sohasem éreztem magam ilyen kiszolgáltatottnak, magányosnak és dühösnek. Amikor háború van, az mindig valami távoli földön van, és azután átváltanak az időjárásra és a sporthírekre. Én majdnem megütöttem a tévét a távirányítóval, amikor áttértek a sporthírekre. Mialatt a konfliktus folytatódott Grúziában, én képtelen voltam elhinni, hogy a világ körülöttem a szokásos módon működik tovább, vagy hogy én a normális módon teszem a dolgom.
Különösen végigcsinálni ezt a két utolsó fellépést, nagyon furcsa érzés volt.
Távolabbra kerültem ezektől, mégis soha nem éreztem magam olyan kellemesen és boldognak sehol máshol, mint a színpadon.

A legrettenetesebb nap a múlt hétfő volt, amikor nem tudtam elérni senkit, beleértve az anyámat és az öcsémet, akik eredetileg nyaralni voltak ott.
Amikor beszéltem a mamámmal múlt pénteken, azt mondta, hogy minden rendben lesz, és minden teljesen normálisnak látszik annak a tengerparti városnak az utcáin, ahol ők voltak. De akkor a telefonom nem működött tovább, és hallottam azokat a dolgokat a hírekben, amelyek megdermesztettek, arról, hogy a harcok tovább terjednek Grúziába, Tbiliszi felé, ahol a nagyszüleim élnek. Végül mind elértem őket kedden, és ők elmondták, hogy nincsenek harcok, nincs erőszak a fővárosban, sem máshol, kivéve Gorit.

A még mindig Goriban lévő oroszoktól származó jelentések szerint abbahagyták a harcot, de nem szükséges megölni egy ország népét vagy a katonáit ahhoz, hogy lebénítsák az országot. Gori a kellős közepén van annak az egyetlen útnak, ami nyugatról keletre tart keresztül Grúzián. Ez az az út, amelyen a mamámnak és az öcsémnek utaznia kell ahhoz, hogy elérjék a repülőjáratot, amely visszahozná őket Tbilisziből.

És ez az az út, amelyen én utazni szoktam minden évben, hogy eljussak a fővárosból a tengerparti városokba. Ez mindig annyira remek utazás autóval, hat óra nagyszerű vidéken, változó tájjal, sivatagszerű domboktól sötét erdőkig, pompás folyók, azután hegy, amelyen át kell kelned, ahol általában egy busz van előtted, lassan küszködve a meredek hegy rémítő kanyarjaiban. Így számomra az a gondolat, hogy ez az út jelenleg veszélyes és fenyegető, hihetetlen.

Anyukám és az öcsém kétszer próbálták meg megtenni ezt az utat vissza a fővárosba, de minden alkalommal visszafordították őket grúz rendőrök, arról tájékoztatva őket, hogy ez túlságosan kockázatos. Vannak beszámolók olyan emberekről, akik a másik irányba utaztak, eljutottak egészen Goriig, és az autóikat és minden holmijukat ellopták. Egy huszonöt éves lányról is hallottam, aki eltűnt. Emberek egy csoportjával utazott azon az úton, és Gori közelében rajtuk ütöttek. A lányt elrabolták, és azóta nem látta őt senki.

Az egyik legfrusztrálóbb dolog volt az elmúlt napokban megpróbálni tiszta képet kapni a konfliktusról. Tegnap, a családom szerint, Gori még mindig megszállt város volt, míg ugyanabban az időben azt láttam a hírekben, hogy az oroszok kivonulnak. Talán ez néhány napba kerül nekik? Talán felrobbantják a fel nem robban bombákat mielőtt elmennek? Ki tudja. Én csak azt szeretném, hogy a hazám szerezze vissza a stabilitását.

Grúziában mindig bizonytalan volt a politikai helyzet, különösen a Szovjetúniótól való elszakadása, és a kilencvenes években ezt követő polgárháború után.
Nemrégiben a dolgok megjavulni látszottak, a gazdaság növekedett, a nagy városok kezdtek tisztábbnak látszani, és szinte nem is lehetett hallani olyan elektromos áramkimaradásokról, amelyek akkor voltak, amikor ott éltem. De ezután az elmúlt hét után minden újra bizonytalannak látszik.

Sue, a sajtósom elmondta nekem, hogy elárasztották a hozzám intézett kérések, hogy beszéljek erről a médiában. Mit kellene mondanom? Nem tűnik helyesnek odavinni ezt ugyanarra a platformra, mint amikor a zenémről beszélek az újságíróknak, fényekkel, sminkkel, és a show-biznisz minden képtelenségével. Én nem akarok valamiféle arc lenni, aki személyesebbé teszi ezt a konfliktust az átlag brit számára, azért, mert ők ismernek valami énekest aki onnan jött, aki biciklikről énekel. Ez nevetséges. A konfliktus az konfliktus. Csak éppen így esett, hogy ez a konfliktus a szülőföldemen van, amelyre emlékszem, és ahol majdnem az egész családom van éppen most.

Tíz nappal ezelőtt biztonságban, boldognak éreztem magam, és már nagyon vártam a látogatást Grúziába, a nyári vakációra. Most nem vagyok biztos benne, mit érzek.
Csak annyit tudok, hogy egyszer Grúzia meggyógyítja magát a jelenkori történelmének egy újabb viszálya után, és ezután én sohasem fogom ezt a biztonságérzetet adottnak venni, és ezt azoknak az embermillióknak sem kellene tenniük, akik békés országokban élnek.

Katie x

-----------------------------------------------------------------------------------

(2009. március 24.)

Sziasztok

Ma érkeztem vissza Grúziából. Egy hetet töltöttem ott, és éreztem, hogy ez nem elég idő arra, hogy ilyen módon megmártózzam a múltban. Hihetetlen dolog szemtanúja lenni annak, hogy egy ország ennyit változik, Tbiliszi városközpontja annyira bámulatosan néz ki, valóban elkezdték megóvni a régi architektúrát. Annyi üzlet van, és annyira megdöbbentő volt kis szupermarketben vásárolni a kicsi bódék helyett, amelyek régen magántulajdonban voltak, gyakran a szomszédodéban.

A nagyszüleim háza újjáépítés alatt áll, miután hat hónapja összedőlt. Eredetileg cölöpökön állt, és a közvetlen szomszéd nemrég túl mély alapokat ásott, egyik éjjel jött egy igazán komoly eső, és a föld megcsúszott. Hál' isten Nagymama érezte a föld mozgását röviddel a házuk ledőlése előtt, és a sikítására Nagypapa is lerohant a lépcsőn, miközben az épület összeomlott a háta mögött.

A leghihetetlenebb album jelent meg a múlt héten! Polly Scattergood saját nevét viselő albuma a kedvencem eddig ebben az évben. Hosszú ideje ismerem a munkáját, és már évek óta vártam erre az albumra.
Amikor a repülőn visszafelé utaztam Londonba, Emily Dickinson verseit hallgattam hangoskönyv formájában, és ebbe a versbe teljesen beleszerettem:


A fejemben egy temetés volt,
És gyászolók; fel-alá csak
Jártak, jártak, és már úgy tűnt,
Hogy az értelem meghasad.

És amikor mind leültek,
A zene, mint egy tamtam
Csak dobolt, dobolt, s már azt hittem,

Belezsibbad az agyam.

Majd hallottam, felemeltek egy ládát,
S a lelkemen átcsikorogtak
Azok a monoton ólomcsizmák,
Aztán a terek megkondultak.

Ahogy az egész mennybolt egy harang volt,
És a Létezés csupán egy fül,
És én, és csend, valami furcsa fajta,
Itt, hajótörötten, egyedül.

Majd egy palló az értelemben összetört,
És én csak hullottam egyre alá,
S újabb világba ütköztem minden merüléssel,
És megszűnt a tudás... azután...

/Emily Dickinson/


A mielőbbi viszontlátásra.
Katie x x x


(Katie's Blog - Dramatico Entertainment)

-----------------------------------------------------------------------------------

A következő videón Katie Melua zenéjét - Piece by Piece - a saját zongora-átiratában Framaulo játssza. Francesco egyébként egy olasz orvosegyetemista, aki korábban zongoraművésznek készült. Katie eredetileg persze gitárra és a saját hangjára írta a dalt, de ebben az átirat-formában is meglepően jól szól.




Katie Melua - Piece by Piece (live)



Katie Melua - Chemo Tsitsinatela

Akaki Tsereteli tizenkilencedik századi grúz költő (és szabadságharcos politikus arisztokrata) verse (a Tsitsinatela vagy Tcitcinatela) az idők során népdallá vált. A költő legismertebb műve egy sokkal későbbi verse, a Suliko. A dalt Katie 2004. október 22-én a Royal Albert Hall-ban adott koncertjén énekelte, egyszeri alkalommal, főleg a koncerten nagy számban megjelent grúz rajongók kedvéért. A videón a képeken grúz tájak, grúz helyek láthatóak.

"ჩემო ციცინათელა,
დაფრინავ ნელა-ნელა,
შენმა შორის ნათებამ,
დამწვა და დამანელა,
შენმა შორის ნათებამ,
დამწვა და დამანელა.
ანათებ და კარგი ხარ,
მაგრამ მე რას მარგიხარ,
ჩემი იყო ის მინდა,
შენ კი სხვისკენ გარბიხარ.
ჩემი იყო ის მინდა,
შენ კი სხვისკენ გარბიხარ."


"chemo tsitsinatela,
daprinav nela-nela,
shenma shoris natebam,
damtsva da damanela,
shenma shoris natebam,
damtsva da damanela.
anateb da kargi khar,
magram me ras margikhar,
chemi iko is minda,
shen ki skhvisken garbikhar.
chemi iko is minda,
shen ki skhvisken garbikhar."


"Drága Szentjánosbogaram,
Te lassan szállsz és szállsz,
És a messzi ragyogásod
Otthagy engem égni és meghalni.
Fénylő és tiszta vagy,
De a ragyogásod hiábavaló,
Azt akarom, hogy az enyém légy,
De te elszöksz, elrepülsz.
..."

Szólj hozzá!

Címkék: grúzia katie melua piece by piece akaki tsereteli sakartvelo grúz orosz háború chemo tsitsinatela chemo tcitcinatela

A bejegyzés trackback címe:

https://patreides.blog.hu/api/trackback/id/tr72571008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.